Mezőtúri Városi bölcsődénkről

Mezőtúr egyik legszebb központi helyén, lakópark környezetében,  fákkal árnyékolt kis utcában helyezkedik el intézményünk. Jó levegőjű, csendes, biztonságos környék.

Bölcsődénk 48 férőhelyes, 20 hetes kortól 3 éves korig gondoskodunk a gyermekek elhelyezéséről. Szakképzett kisgyermeknevelőink az egyéni igényeket, szükségleteket figyelembe véve, szeretetteljes légkörben gondoskodnak a rájuk bízott gyermekekről. A szülőnek lehetősége van arra, hogy betekinthessen a mindennapi munkánkba.

Négy tágas, napos, jól felszerelt csoportszobával rendelkezünk, melyeket igyekeztünk úgy kialakítani, hogy a gyermekek és szülők is otthonos környezetben érezzék magukat.
Füves játszókert biztosítja a gyermekek életkori sajátosságainak megfelelő mozgásos élményt.

Kialakított só szobánk természetes gyógyulást biztosít asztmás, allergiás és gyakori légúti betegségekkel küzdő gyermekeknek.

Fontos feladatunknak tekintjük
 a bölcsődés korú gyermekek készségeinek alapozását, fejlesztését,
 melyek képessé teszik a gyermekeket az együttélésre, a társaságba való beszokásra.
Alapvető célunk, hogy a hozzánk járó gyerekek jól érezzék magukat, társaikkal vidám
hangulatban sokat játszanak.

 

 



"Hagyjátok megérni a gyermekkort a gyermekben"

(Rousseau)




Copyright © 2012-2016, Szivárvány Gyermekkert. Minden Jog Fenntartva! Design by Varró Gyula